2026. október 28-án ismét reflektorfénybe kerültek azok a hazai vállalatok, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a gyakornokok és pályakezdő tehetségek támogatásában. A Zynternship Awards idei ünnepélyes díjátadóján 12 vállalat programját ismerhettük meg közelebbről, a szakmai zsűri pedig több kategóriában is elismerte a legjobb kezdeményezéseket. Az esemény azonban nem csupán a díjakról szólt: inspiráló jó gyakorlatokat, értékes szakmai tapasztalatokat és a fiatal generáció karrierlehetőségeiről szóló gondolatokat is megosztottunk egymással.

Tíz éve a fiatal tehetségek és a munkáltatók összekapcsolásáért

A 2026-os év különleges mérföldkő a Zyntern életében, hiszen idén ünnepeljük platformunk fennállásának 10. évfordulóját. A Zynternship Awards története is ehhez a küldetéshez kapcsolódik: célunk, hogy elismerjük azokat a vállalatokat, amelyek tudatosan építik gyakornoki és pályakezdő programjaikat, és valódi lehetőséget teremtenek a fiatal tehetségek számára.

A jól működő gyakornoki program ugyanis jóval több egyszerű utánpótlás-nevelésnél. Lehetőséget ad a vállalatoknak arra, hogy friss szemléletet, új tudást és kreatív gondolkodást integráljanak a mindennapi működésükbe, miközben a fiatalok valós szakmai tapasztalatot szerezhetnek, és megtalálhatják a képességeikhez, érdeklődésükhöz leginkább illeszkedő karrierutat.

A Zynternship Awards célja éppen ezért nemcsak a legjobbak díjazása, hanem a szakmai közösség inspirálása is: szeretnénk megmutatni, milyen sokféle módon lehet értékes, fejlődést támogató és a fiatalok igényeire szabott programokat kialakítani.

12 vállalat, sokszínű gyakornoki programok és egy 16 fős szakmai zsűri

Az idei versenyben 12 vállalat mutatta be gyakornoki, pályakezdő és frissdiplomás programját.

A pályázatokat egy 16 fős szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai HR-, toborzási és employer branding szakemberek, valamint diákszervezetek vezetői voltak.

Ez utóbbi szempont különösen fontos: a pályázatok értékelésekor így nemcsak a munkáltatói, hanem a fiatalokhoz közelebb álló nézőpont is érvényesülhetett.

A zsűri a gyakornoki és pályakezdő életút hat fontos szakaszát vizsgálta:

1. Attraction – Bevonzás: hogyan szólítja meg és éri el a vállalat a fiatal tehetségeket?

2. Selection – Kiválasztás: mennyire átlátható, hatékony és jelöltbarát a felvételi folyamat?

3. Integration – Beilleszkedés: milyen onboarding, mentorálási és közösségépítési megoldások segítik az új belépőket?

4. Development – Fejlődés: milyen szakmai és személyes fejlődési lehetőségeket biztosít a program?

5. Experience – Munkavállalói élmény: milyen juttatásokkal, közösségi élményekkel és munkakörnyezettel találkoznak a résztvevők?

6. Career – Karrier: milyen hosszú távú előrelépési lehetőségeket kínál a vállalat?

A zsűri összesen nyolc szempontot értékelt egy 1-től 5-ig terjedő skálán, többek között a program koncepcióját, a kreatív toborzást, a felvételi folyamatot, a mentorálást, a fejlődési lehetőségeket, a juttatásokat, az utánpótlás-stratégiát és a mérhető eredményeket.

Az egyes dimenziókban 3,9 pont feletti átlagot elérő programok megszerezték az adott badge-et. A szakmai teljesítmény alapján három fő elismerési szintet különböztettünk meg: a hat területen kiemelkedő programok Complete Hive, a négy-öt területen kiemelkedőek Strong Hive, az egy-három területen kiemelkedőek pedig Rising Hive elismerésben részesültek.

Fontos kiemelni, hogy a versenyben minden pályázó vállalat elnyerte a „Gyakornokbarát Munkahely” címet, amelyet munkáltatói kommunikációjában is felhasználhat.

Így alakultak az idei Zynternship Awards eredményei

A szakmai zsűri döntése alapján az idei év legmagasabb elismerését, a Complete Hive minősítést a Veeva Systems, az SAP és a Wizz Air érdemelte ki.

Complete Hive – Példaértékű program:
🥇 I. helyezett: Veeva Systems
🥇 II. helyezett: SAP
🥇 III. helyezett: Wizz Air

Strong Hive – Kiváló program:
🥈 Erste Bank
🥈 Morgan Stanley
🥈 MBH Bank
🥈 BKK Zrt.
🥈 MOL Nyrt.
🥈 MVM Zrt.
🥈 UNIQA

Rising Hive – Elismert program:
🥉 Market Építő Zrt.
🥉 Philip Morris International

Az idei versenyben két különleges elismerést is kiosztottunk:


🎨 a Legkreatívabb toborzási kampány különdíját a Wizz Air kapta a Corvinus Ticket Hunting és a Daytime DJ kampányaiért;


👩‍🍼 a Legcsaládbarátabb gyakornoki hely elismerést pedig a BKK nyerte el, az Egyszülős Központ különdíjaként.

A fiatalok is elmondták, melyik programokat tartják a legvonzóbbnak

A Zynternship Awards egyik fontos eleme a közönségszavazás, amely során egyetemisták és pályakezdők országosan értékelhették a résztvevő vállalatok programjait. Ez különösen értékes visszajelzést jelent a munkáltatóknak, hiszen így közvetlenül a célcsoport szemszögéből is képet kaphatnak arról, mely kezdeményezéseik a legvonzóbbak.

A 2026-os közönségszavazás eredménye:
🥇 I. helyezett: Market Építő Zrt.
🥈
II. helyezett: MOL
🥉 III. helyezett: MBH Bank

A közönségdíj jól mutatja, hogy egy gyakornoki program sikerességét nem kizárólag a vállalati elképzelések határozzák meg: legalább ennyire fontos az is, hogyan érzékelik és értékelik azt a fiatalok.

Milyen jó gyakorlatokat érdemes ellesni az idei pályázóktól?

A Zynternship Awards egyik legnagyobb értéke, hogy a pályázati anyagok nemcsak a díjazott vállalatoknak jelentenek szakmai visszajelzést, hanem más munkáltatók számára is inspirációt adhatnak. Az idei mezőnyben számos olyan megoldással találkoztunk, amelyekből más HR-csapatok is ötleteket meríthetnek.

1. A gamifikált onboarding és preboarding élménnyé teszi a belépést.

Az MBH Bank START gyakornoki programjában a gamifikált preboarding és az élményalapú onboarding kapott kiemelt figyelmet. A játékos megoldások már a munkába állás előtt segítenek megismertetni a fiatalokat a vállalat működésével, kultúrájával és közösségével. Ez jó példa arra, hogyan lehet a belépési folyamatot már az első pillanattól élményszerűvé tenni.

2. A rotációs programok szélesebb szakmai perspektívát adnak.

Az Erste Bank ErStep programjának egyik kiemelt eleme a három, egyenként hat hónapos rotáció, amely során a résztvevők több területen is kipróbálhatják magukat. A rotációkat felsővezetői prezentációk zárják, a program pedig rendszeres fejlődési lehetőségeket kínál. Az ilyen konstrukciók különösen hasznosak lehetnek azoknak a fiataloknak, akik még keresik a számukra legmegfelelőbb szakmai irányt.

3. A közösségépítés legalább olyan fontos, mint a szakmai fejlődés.

A Morgan Stanley Budapest Cohort programjában például két buddy is támogatja a gyakornokokat, így nemcsak saját területükön, hanem a vállalat más részein is kapcsolatokat építhetnek. Az Intern Community és az Open Day szintén a közösségi élményt és a networking lehetőségeket erősíti.

4. A gyakornoki program legyen valódi belépő a hosszú távú karrierhez.

Az MVM Watt.s Up programja több mint 200 gyakornok számára biztosít évente belépési lehetőséget az energetikai szektor világába. A szakmai fejlődés mellett közösségi programok, üzemlátogatások, sportesemények és a gyakornokoknak szervezett Watt.s Up Day is színesítik a programot. A gamifikált onboarding és a mentorálás pedig az elköteleződés kialakítását támogatja.

Ezekből a példákból jól látszik: a sikeres gyakornoki program nem egyetlen kiemelkedő elemen múlik. A tudatos toborzás, a támogató beilleszkedés, a fejlődési lehetőségek és a hosszú távú karrierperspektíva együtt teremtenek valódi értéket.

A díjátadón túl: inspiráló karrierutak és szakmai találkozások

Az október 28-i esemény nem ért véget a díjak átadásával. A Zyntern 10. születésnapjához kapcsolódó ünneplést követően egy inspiráló panelbeszélgetésre is sor került, amelynek középpontjában a karrierutak, a tapasztalatok és a fiatalok előtt álló lehetőségek álltak.

Az #ezekamaifiatalok beszélgetés során vállalati szakemberek osztották meg gondolataikat és tapasztalataikat a fiatal generáció karrierépítéséről, valamint arról, hogyan tudják a munkáltatók támogatni a pályakezdők szakmai útját.

A programot kötetlen networking zárta, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílt új szakmai kapcsolatok kialakítására, tapasztalatcserére és a gyakornoki, illetve pályakezdő foglalkoztatás aktuális kérdéseinek megvitatására.

Inspirálódj az idei pályázatokból, és fejleszd a saját gyakornoki programodat!

A Zynternship Awards 2026 ismét bebizonyította, hogy a hazai vállalatok egyre tudatosabban foglalkoznak a fiatal tehetségek bevonzásával, fejlesztésével és megtartásával. Az idei pályázatokban számos kreatív, előremutató és más munkáltatók számára is hasznosítható megoldással találkozhattunk.

Ha idén nem tudtál részt venni a díjátadón vagy szeretnél részletesebben megismerkedni a vállalatok kezdeményezéseivel, jó hírünk van: a beérkezett pályázati anyagok továbbra is megtekinthetők a Zynternship Awards weboldalán.

Akár egy új gyakornoki program kialakításán dolgozol, akár a meglévő utánpótlás-stratégiátokat fejlesztenéd, érdemes inspirálódni a bemutatott jó gyakorlatokból.

A Zyntern csapata pedig abban is szívesen segít, hogy megtaláljátok a vállalatotok számára legmegfelelőbb megoldásokat, legyen szó gyakornoki és junior toborzásról, employer brandingről vagy egy sikeres gyakornoki program felépítéséről.

Mert a jövő tehetségeinek megtalálása közös ügyünk!

Tetszett a cikk? Oszd meg!