Barion Pixel Rólunk - Zyntern.com Gyakornoki és Pályakezdő Állásportál

Hello, ez itt a zyntern logo!

Egy újgenerációs álláshirdetési platform. Célunk, hogy olyan felületet teremtsünk felhasználóink számára, melyen keresztül a karrierjük kezdetén álló Y és Z generáció tehetséges fiataljai, és az ennek a célcsoportnak gyakornoki és frissdiplomás lehetőségeket kínáló cégek könnyedén megtalálják egymást.

Küldetésünk

Mi mind diákként kezdtük, így a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy valóban nehéz a számtalan egyetemistának és főiskolásnak szóló lehetőségek közül megtalálni azt az egyet, amely valóban beindítja a karriered. Ezzel egyidőben pedig azt tapasztaljuk, hogy partnereinknek, különböző profilú cégeknek, a keresésre igazán alkalmas eszköz hiányában, egyaránt kihívást jelent megfelelő jelölteket találni az általuk kínált lehetőségekre. Ennek okán 2016-ban, egy fiatal HR, Marketing és Munkáltatói márka építés területén dolgozó speciálistákból álló csapat megalkotta a Zynternt. Hisszük, hogy a Zyntern gyors és hatékony megoldást nyújt a problémára, segít abban, hogy az Y és Z generáció álláskereső fiataljai és az állást kínáló cégek egymásra találjának a közös preferenciáik, tanulmányi háttér, szakmai tapasztalat, képességek és érdeklődési körök alapján. Ha szükséged van bármilyen segítségre, tippre vagy esetleg tanácsolnál Nekünk valami hasznosat, lépj velünk kapcsolatba elérhetőségeink bármelyikén. Jó Zynternezést, Az Alapítók

Miben segít a Zyntern a cégeknek és a diákoknak?

A Zyntern felhasználóbarát módon segíti a tehetségek után kutató HR-esek valamint az állást kereső diákok munkáját.

integető fiú öltönyben illusztráció

A megfelelő platform a cégek számára a munkáltatói márkaépítéshez és az új munkaerő felkutatásához:

  • Diákok és frissdiplomások közvetlen elérése
  • Munkáltató márkaépítés, fiatalos és igényes profil létrehozásával
  • Gyors és ingyenes állásfeltöltési lehetőség
  • Azonnali kapcsolat, gyors és egyszerű visszajelzési lehetőség a jelentkezőknek

Karrierindító platform diákoknak és frissdiplomásoknak:

  • Könnyű és okostelefon kompatibilis álláskeresési lehetőség
  • Gyors regisztráció és profilkészítő felület, melyből egy kattintással igényes CV-d is lehet
  • Azonnali értesítés új hozzád illő munkalehetőségekről
  • Gyors jelentkezési lehetőség és garantált visszajelzés a cégektől
integető fiú zöld pólóban illuszráció
12 960

meghirdetett állás

175 671

jelentkező

31 868

sikeres felvétel

76 253

regisztrált diák

Rólunk mondták

Kovács Tamara

Employer Branding Specialist, Continental

Nagyon fiatalos, rugalmas és agilis csapattal dolgozhatok együtt, akik ismerik a generációt, mi fontos számukra, mik a trendek, hogyan lehet őket elérni és megnyerni. Mindig fordulhatok hozzájuk tanácsért, amennyiben valamiben elakadok, vagy bizonytalan vagyok.

Harmati Gréta

Employer Branding Lead, Unilever

Az Unilevernél azért szeretjük a Zynternt, mert felhasználóbarát – mind a jelentkező, mind pedig a hirdető szempontjából. Gyors, egyszerű, könnyen kezelhető, ezáltal sok fiatal jelentkezőt tudunk megszólítani a felületen, több kollégánkat a portál segítségével találtuk meg. A cég mögött rejlő arcok gyorsan reagálnak igényeinkre és maguk is jól megértik a megszólítani kívánt generációt. A Zyntern lehet a XXI. század állásportálja.

Fürstall Fruzsina

Recruitment Manager, Prezi

Az eddigi leghasznosabb platformnak tartom a Zynternt amit eddig kipróbáltunk gyakornoki, és pályakezdő pozíciók toborzásához. A platform vonzza a diákokat, tényleg nekik és rájuk lett szabva. Sok jó és releváns jelentkezést kapunk mindig a hirdetéseinkre és több diákot vettünk már fel a Zyntern-en keresztül! Bármi problémánk vagy kérdésünk adódott, egyből kaptunk segítséget a csapattól, a javaslataink is beépítették a termékbe.

Mivel foglalkozunk még?

Effot Zyntern Karrier Zóna

Egy igazán újszerű és vagány toborzási forma a Zyntern Karrier Zóna: állásbörze egy fesztivál közepén, izgalmas aktivitásokkal, több tízezres eléréssel mindössze néhány nap alatt. további info

Office Spotting

Az office spotting egy kifordított állásbörze ahol a jelentkezők a résztvveő cégek irodájába mennek, akik előadásokkal, workshopokkal, programokkal és akár bulikkal várják őket. Mutasd meg nekik az irodátokat és a céges kultúrát! további info

Rapid Randi

A Rapid Randi formátumunknál a limitált számú előre szűrt munkakereső résztvevő ugyanannyi céggel találkozik gyors bemutatkozásra forgórendszerben, így rövid idő alatt a cégek sok potenciális jelöltettel ismerkedhetnek meg. további info