A Z generáció tagjai olyan gyakran cserélgetik munkahelyüket, mint tinilányok a kedvenc filmsztárjukat. Az ilyen mértékű fluktuáció azt eredményezni, hogy még azelőtt lelépnek a cégtől, mielőtt megtérülne a rájuk fordított idő, energia és pénz. Vajon hogyan lehet átlendülni a “halál völgyön időszakon” (amíg még alacsony az új belépőkbe befektetett erőforrás megtérülése), és megtartani, elkötelezni a munkavállalók legfiatalabb generációját, hogy szárnyakra kapjanak?

Az 1995 és 2010 között született fiatalok motiváltak karrierjük építésében, gyorsan tanulnak, hatékonyan dolgoznak technológiai eszközökkel és újszerű szemléletükkel segítik a cég működésének optimalizálását. Ezek a pozitívumok persze csak akkor érvényesülnek, ha az adott alkalmazott elég ideig dolgozik a cégnek. Ehhez képest 2019-ben a Z generációs munkavállalók 73%-a hagyta ott egy éven belül a munkahelyét, mert az nem az nem felelt meg az elvárásainak. Mik az okai ennek a jelenségnek és hogyan lehet rajta változtatni?

Mit akar a Z generáció?

1. Gyors, letisztult kommunikációt

egy csapat fiatal színes beszéd buborékokkal

Beleszületvén az azonnali válaszok és végtelen lehetőségek világába, a Z generációsok átlagos figyelemideje 3-8 másodpercre csökkent a korábbi Y generáció 12 másodpercéről. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy aranyhal figyelemidejével dolgoznak, ráadásul rendkívül hatékonyan. Elképesztő gyorsasággal szűrik és dolgozzák fel a rájuk zúdított tengernyi információt és akár 5 megnyitott ablakon dolgoznak szimultán. Ráadásul a digitális térben lévő direkt és azonnali kommunikációhoz vannak szokva, így számukra a vállalati kommunikációs szabályok és protokollok idegennek és feleslegesek tűnnek. Nehezen szokják meg a szervezti hierarchiákat, hogy nem írhatnak bárkinek, bármikor, bármit és hogy minden embert rá kell cc-zni a levelekre.

Mit csinálj?

Felejtsd el az udvariaskodó, terjengős e-mail-eket, a sehova sem vezető megbeszéléseket, és törekedj a rövid, tömör kommunikációra. Egy Z generációs nem fog hosszabb, folyószöveggel teli levelet elolvasni, ha a lényegi információ 2 mondatba belefér. A különböző véget nem érő hosszúságú felkészítő anyagok és pptk is feleslegesek, nem fogják végignyálazni, inkább szánjunk rá fél-1 órát és magyarázzuk el a fontos dolgokat röviden, érthetően, írásban akár piktogramokkal illusztrálva. Légy türelmes a fiatalokkal, ha vállalati kultúráról van szó, mivel ők teljesen más kommunikációs szokásrendszerben szocializálódtak.

2. Bizalmat, visszajelzést és mentorálást

laptopra mutató férfi

A Z generáció számára nagyon lényges a folyamatos kétoldali visszajelzés. Tavalyi kutatásunkból is kiderült, hogy a fiatalok számára  a támogató vezető az egyik legfontosabb szempont, ha munkahely-választásra kerül sor. 

Mit csinálj?

Akár egy heti 15 perces megbeszélés is elég ahhoz, hogy úgy érezzék kapcsolódnak a szervezethez. Távmunka esetén pedig naponta legalább 10 perc közös beszélgetés. Fontos számukra a visszajelzés, a személyes karrier építésben tanácsok megfogalmazása és az idő, amit rájuk fordítasz. Valamint a kétoldalú kommunikáció, vagyis, hogy problémáikat megbeszélhessék a vezetőikkel. 

3. Versenyképes fizetést

A Z generáció tagjai relatív magas fizetési igényekkel rendelkeznek már pályakezdőként is. Mivel az internet segítségével gyorsan és könnyen jutnak információkhoz, tisztában vannak az átlagfizetésekkel és azok alá nem is adják. A magas fizetéseket alapnak veszik, nem kiváltságnak. A jó bérezés viszont önmagában nem elegendő a megtartásukhoz. Mivel az egyik legmagasabb képzettséggel rendelkező generáció tagjairól beszélünk, nem csoda, hogy értékes munkaerőnek tekintik magukat, amit számokban is szeretnek viszontlátni. Ehhez a magatartáshoz hozzájárul az is, hogy egy gazdasági fellendülés közben, “jelölt vezérelt” időszakban léptek ki a munakerőpiacra, amikor a cégek versenyeznek értük és amikor már diákként is gyakran több, mint 1000 forintos nettó órabérért dolgoztak. 

Mit csinálj?

Lehet azon mérgelődni, hogy a korábbi generációkhoz képest a Z-k többe kerülnek, de egy versenyképes fizetés kínálása tulajdonképpen elkerülhetetlen egy olyan világba, ahol minden információ szabadon áramlik. Ahhoz, hogy meg tudjuk tartani piaci pozíciónkat, fel kell zárkóznunk versenytársainkhoz a fizetések terén is. Ugyanakkor hamar rájövünk arra is, hogy a Z-kbe érdemes befektetni, mert egy elégedett pályakezdő hamar megtéríti a belé vetett bizalmat. A magas fizetésen kívül pedig más benefitekkel is meg lehet nyerni a fiatalokat, például állatbarát irodával vagy ingyen kondi-bérlettel. Ha érdekel mivel csábítják magukhoz a legmenőbb cégek a fiatalokat, kattints korábbi cikkünkért!

4. Önmegvalósítást

asztalon ülő zenét hallgató fiú

A kutatások szerint, a Z generációs középiskolások 72%-a és a főiskolások 64%-a saját vállalkozás indításáról álmodozik. Ez nem is csoda, hiszen a globalizáció és a digitalizáció a startup kultúra felvirágzását eredényezte. Amikor folyamatosan olyan példákkal találkozol, mint a Google, a Facebook, vagy a magyar Prezi sikertörténete, benned is felmerül saját ötleteid megvalósítása. Bár sokukból nagy valószínűséggel nem lesz vállalkozó, az önálló munkavégzés és saját ötleteik megvalósításának igénye megmarad.

Mit csinálj?

Adj nekik lehetőséget a kibontakozásra! Ha vannak saját projektötleteik, azok megvalósításában támogasd őket. Légy rugalmas, hadd osszák be maguknak a feladatokat és az idejüket. Ha megbecsülve érzik magukat és nem korlátozzák kreativitásukat és tehetségüket, hosszú távon nagyon lojális és hasznos munkaerővé válhatnak a cég számára. Valamint használd a story telling módszert, vagyis mutass cégen belüli karrier perspektívát és belső sikersztrorikat. Használd a nálatok dolgozók karrier útjait pozitív példaként. Bizonyítsd be, hogy nem kell startuppernek lenniük, ahhoz hogy kibontakozasanak.  

5. Lehetőséget az innovációra

beszélő séf

Fontos, hogy figyelembe vegyük azt a látszólag vitatott tényt, hogy ők a legedukáltabb generáció. Közel minden második Z generációs tovább tanul felsőoktatásban.  Ennek következtében a digitális műveltégükhöz hozzáadódik egy akadémiai tudás. Tehát szinte a vérükben van a régi értékek megőrzése új, hatékonyabb módszerek segítségével. Elutasítják az elavult gyakorlatok, egyszerűen azért, mert a hatékonyságra és időspórolásra törekszenek.

Mit csinálj?

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy azt mondod nekik „nálunk ez így működik és kész”. A fiatalok szeretnek új megoldásokat találni ugyanazon problémákra és nagyban hozzájárulhat a cég innovációihoz. Vezetőként nyitottnak kell lenni az új gyakorlatokra és haladni kell a korral. Arra is fel kell készülni, hogy az új generáció szemében a tapasztalat nem egyenlő a szakmai felkészültséggel. Rendszeresen kérdőjelezik meg az addig bevált rendszereket, és a szakmában eltöltött időnél több mindenre van szükség a tiszteletük elnyerésére.

6. Társadalmi felelősségvállalást

egy darab föld a kézben

A Z generációsok 93%-a hiszi, hogy a márkáknak kötelessége természetvédelmi kérdésekben felelős lépéseket tenni. A mai fiatalok számára égető kérdés a felmelegedés, a környezetvédelem, a társadalmi egyenlőség és egyenlő bánásmód. Ezekért a korábbi generációknál látványosabban tesznek is. Tisztelik azokat a vállalatokat, amelyek aktívan építenek egy jobb jövőt, ugyanis ők maguk már abban jövőben fogják életük nagyobb részét leélni. Szívesebben és elkötelezettebben dolgoznak olyan cégeknek, amiknek az arculatával és értékrendjével azonosulni tudnak.

Mit csinálj?

Használd a márka társadalmi felelősségvállalását, a fiatalok megnyerésére. Nem csak a vásárlóknak/ügyfeleknek, de a munkavállalóknak is fontos a társadalmi hasznosság. Ha szelektíven gyűjtitek a szemetet az irodában, van missziótok, hasznos ügyeket támogattok, akkor ezeket kommunikáld feléjük már az első álláshirdetésben. Ha azt érezteted velük, hogy egy jó ügyért való harc részesei, akár jótékonysági eseményekkel, akár csak annyival, hogy van biciklitároló az irodaházban, növelhető az elköteleződésük.

Megyeri Mirtill angol nyelvű előadása a témában

Ha pedig állást vagy fiatal tehetséges jelentkezőket keresel, akkor látogass el a Zyntern.com Állásportálra, ahol mindezeket megtalálod!

Tetszett a cikk? Oszd meg!