Program neve

Kickstart

PÁLYÁZÓ CÉG NEVE

Magyar Telekom

Célcsoport

Hallgatói jogviszonnyal rendelkező pályakezdők

PROJEKT LINKEK

Összefoglaló a programról

A Kickstart a Telekom évek óta sikeresen futó prémium karrierprogramja, amely a skill alapúság szellemiségében alakult át 2024-ben. Nem egy szokványos gyakornoki program, hanem egy lendületes karrierindító, ahol valódi projektek, vonzó bérek és juttatások, támogató mentorok és személyre szabott fejlődési lehetőségek várnak. A Kickstart Magyarország első skill alapú gyakornoki programja, ahol már a kiválasztásnál sem a korábbi vagy aktuális tanulmányok számítanak, csak az, mire vagy képes.
Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk mit tanultál eddig, arra fókuszálunk milyen készségekkel rendelkezel. A program lehetőséget ad arra, hogy a Kickstarterek mentorálás mellett különböző féléves assignmentek teljesítése során több területbe, több csapat működésébe bepillantást nyerhessenek és munkájukkal értéket teremtsenek. Persze nem azt mondjuk, hogy az oktatás nem fontos, éppen ezért hibrid munkavégzéssel, rugalmas időbeosztással segítjük, hogy megszerezhesd azt a bizonyos papírt is!

Mindennapjaink

A program célcsoportja

A gyakornoki programba 10 főt választottunk ki, akik nyitottak, motiváltak, szívesen kipróbálják magukat új helyzetekben, nem riadnak vissza a kihívásoktól, és jól tudnak csapatban dolgozni. Feltétel volt továbbá, hogy jelentkezéskor rendelkezzenek hallgatói jogviszonnyal.

Toborzási kampány leírása

Előzetes kutatásainkból kiderült, hogy a fiatal generáció egyik legnagyobb problémája, hogy még nem feltétlenül tudja az egyetemi évei alatt, hogy pontosan mivel is szeretne foglalkozni, mihez van affinitása. Ezt figyelembe véve alakítottuk ki a programot és a kommunikációs kampányt, melynek fő üzenete: "Minket nem az érdekel, hol tartasz most. Inkább az, hova juthatsz el velünk. Itt a képességeid számítanak, nem a végzettséged."

Toborzásnál használt eszközök és csatornák

  • Kickstart és Telekom Kraft Instagram oldala
  • Telekom TikTok csatornája
  • Social media és Google hirdetések
  • A Zyntern felülete
  • Egyetemi hírlevelek és online hirdetési felületek (Corvinus, BME, BGE)
  • Egyetemi campusokon elhelyezett plakátok (BGE, BME)
  • Egyetemi személyes kitelepülések (BGE, BME)

A gyakornoki programra való jelentkezés ösztönzésére, rövid videókban mutattuk be a fiatalok első assignmentjét biztosító vezetőket, akiket a program erősségeiről és kereteiről kérdeztünk.

A Kickstart weboldalán a kampány időszakában kb. 10 000 látogató járt. A programra százszoros túljelentkezés volt. 1088 fő teljesítette az online fordulót. A legjobb 30 jelentkező jutott be a személyes kiválasztási körbe, ahonnan végül 10 fő nyert felvételt a programba.

Felvételi folyamat

Az első forduló részét képezte egy CV leadás, egy skill-mérő online játék, egy személyiségteszt és egy videós bemutatkozás. A személyes AC-re 30 fő jutott tovább, ennek során szintén a készségek mérésére irányuló játékos feladatok domináltak. Az egyhetes felvételi személyes interjúkkal zárult.

Beilleszkedést támogató intézkedések

Rendszeres csapatépítő alkalmak, és szakmai mentorok segítik a beilleszkedést. A gyakornokok egy csapatot alkotnak, és egy dedikált koordinátorhoz fordulhatnak. Ez erősíti a közösséget. Továbbá fél évente demo alkalmakon mutathatják meg magukat a szervezet és vezetők számára.

Személyes és szakmai fejlődési lehetőségek

Az egy hónapos intenzív onboarding során a gyakornokok megismerkedhettek a szervezet felépítésével, szoftvereivel és felsővezetőkkel. Dedikált skill fejlesztő workshopokat kapnak pl. prezentációs, önismereti stb. Mivel end-to-end projekteken dolgoznak, szakmai fejlődésüknek látványos eredménye van.

Fizetés, juttatások, előnyök

  • Kezdőbér: br. 500 000 Ft
  • Telekomos kedvezmény: 30 000 Ft
  • Cafeteria
  • Céges eszközök
  • Home office
  • Rugalmas munkaidő
  • Balesetbiztosítás
  • Magánegészségügy
  • Konditerem és szauna
  • Online képzések, stb.

Közép és hosszú távú karrierlehetőségek

A program rugalmas szerkezete lehetőséget ad arra, hogy a gyakornokok a változó piaci igényekhez is alkalmazkodjanak. Ha egy fiatal több területet is megismer a szervezeten belül, könnyebben találja meg a számára megfelelő munkakört és csapatot, ezáltal nő az elköteleződése.

A program eredményessége, hatékonysága

A program hatalmas népszerűsége nyomán a 10 felvett diákon kívül több gyakornoki pozíciót is a Kickstart jelentkezőkből sikerült betölteni. A kickstart résztvevői sikeresen túljutottak első assaignmentjükön és 23 vezetői pályázatból választhattak érdeklődésük szerint, hogy hol töltik a következő félévet.

A gyakornoki programunk

Tetszik a programunk? Szavazz ránk!

Ha tetszik a pályakezdőknek szóló programunk és akár szívesen dolgoznál nálunk, szavazz ránk a Zynternship Awards-on 2025 Szeptember 24-ig!

nap
óra
perc
másodperc
nap
óra
perc
másodperc