K&H karrierstart! program

„egy egyéves bérlet, hogy megismerhessék a szervezetet a fiatalok” 

A program rövid leírása

„egy egyéves bérlet, hogy megismerhessék a szervezetet a fiatalok” 

Frissdiplomás program, amely lehetőséget biztosít pályakezdőknek, hogy kipróbálják magukat több területen is. A résztvevők az egyéves programban háromhavi rotációs rendszerben fedezik fel a K&H Csoportot, mielőtt eldöntik, miben is szeretnének igazán kiteljesedni.




Cégnév

K&H Bank

Program neve

K&H karrierstart! program

Célcsoport

1-2 éves felsőfokú gazdasági végzettséggel rendelkező pályakezdők

MIKOR INDULT?

2007

Ismerd meg a programunkat!

A program célcsoportja

Fiatalok jelentkezését várjuk, akik frissen (max. 1-2 éve) szereztek felsőfokú gazdasági végzettséget, de akár 1-2 éves gyakorlattal rendelkeznek, még nem tudják pontosan, milyen munkakörben helyezkednének el, és kíváncsiak egy nagyvállalat működésére. 

Az ideális pályázó: érdeklődő, képviselni tudja véleményét, out of box gondolkodású, angolul is kommunikál, csapatjátékos, részt vesz a közösség életében és építésében is. 

Megszerezhető készségek és tudás a program során

  • bankszakmai ismeretek
  • nagyvállalati működésben tapasztalat 
  • alkalmazkodó készség, rugalmasság
  • csapatszellem 
  • soft skill fejlesztő tréningeken: kommunikációs készségek, időmenedzsment, önismeret stb.
  • együttműködés

A program során biztosított képzések, szakmai vagy informális programok, tehetséggondozás

  • kötetlen ismerkedős program még a szeptemberi indulás előtt
  • orientációs hét: előadások, beszélgetések, ismerkedés a szakterületekkel, az épülettel, alumni tagokkal
  • részvétel az éves K&H sportnap programon (akár önkéntesként is)
  • belső trénerrel soft skill tréningek igény szerinti témákban kb. 2 havonta
  • buddy program alumnik bevonásával
  • HR-ről 3 munkatárs folyamatos támogatása 
  • a rotációs időszakokban learning by doing alapú tudásbővülés, szükséges szakmai és rendszerismereti képzések

A program helyszíne, fizetése és munkarendje

  • teljes munkaidős foglalkoztatás, versenyképes pályakezdő bérrel és béren kívüli juttatásokkal (cafeteria, jutalom, ingyenes számlacsomag stb.)
  • hibrid munkavégzési lehetőség az adott terület sajátosságai szerint: 
    • a Duna-parti székházban,
    • ügyfélponton,
    • vagy otthonról

Közép és hosszú távú karrier lehetőségek

  • innovációs stratégiánk szempontjából kulcsfontosságú a nyitott, ambiciózus, újító szándékú fiatalok bevonzása
  • a programban résztvevők nagy előnye:
    • a széleskörű tapasztalatszerzés lehetősége,
    • a kapcsolati háló építése, bővítése
    • a vezetőség előtti láthatóság
  • folyamatosan figyelemmel kísérjük a résztvevők pályájának alakulását, támogatjuk őket, képviseljük érdekeiket; lehetőségük van akár szakértőként, akár a későbbiekben vezetőként dolgozni 
  • a vezetők kiemelt figyelmet fordítanak a résztvevők mentorálására

Mitől jó választás a fiatalok számára?

A belépést követő orientációs hét során a bank és biztosító rengeteg területét hozzuk közel a kiválasztott csapathoz, akik így magabiztosabban tudják eldönteni, hogy a szabadon választható rotációikat hol szeretnék eltölteni, mi az, ami hozzájuk a legjobban passzolhat: lakossági hálózat, stratégia, marketing, vállalati szegmens stb. A rotációk tervezését a program során további beszélgetések szervezésével is támogatjuk.

A fiatalok mellé korábbi programos kollégákat is dedikálunk, mint buddy-k, akikhez bármilyen témában tudnak fordulni segítségért/tanácsért. Önszerveződő módon munkán kívüli programjaik is vannak. 

Wow élmény még, amikor rájönnek a csatlakozó fiatalok, hogy milyen sokszínű, sokrétű tevékenység zajlik egy pénzintézetnél, és hogy mennyivel érdekesebb, mint távolról gondolnánk. 

A pénzügyi szektorban is folyamatos a technológiai/digitalizációs forradalom, és az adatvezéreltség terjedése – ezek részesének vagy tanújának lenni igazán érdekes, izgalmas.  Munkájuk során a program résztvevői is a legmodernebb technológiákkal, eszközökkel dolgozhatnak, biztosítunk céges laptopot, mobiltelefont. 

A programban résztvevő fiatalok létszáma

A program idén 6 fővel indul szeptemberben.
A létszám 4-10 fő között van minden évben.

A program eredményessége

  • idén 17 éves a program, így sokéves tapasztalatunk van a program működtetésében, fejlesztésében
  • az elmúlt 10 év belépői közül 47%-uk még mindig nálunk dolgozik 
  • a program résztvevőinek 100%-ban ajánlunk pozíciót – legkésőbb a program végén, de évközben is – azoknak, akik maradni szeretnének
  • felsővezetői karrierútra is van példa, többségében pedig szenior szakértőkké válnak a jelöltek

Hol tájékozódhatsz a programról?

  • Online hirdetések,
  • Videók,
  • Munkavállalói ajánlások,
  • Önálló K&H karrierstart! programoldal a K&H karrieroldalán,
  • Állásbörzén találkozási lehetőség korábbi karrierstartosokkal,
  • Diákszervezeti együttműködések által egyetemi eseményen megjelenés.

Hasznos linkek

Az itt található bemutató videó épp frissítés alatt van, március második felében publikáljuk az aktuális videót, aminek az elkészítésében az idei év lelkes K&H karrierstartos kollégái is aktívan részt vesznek 😊

Galéria

Tetszik a programunk?Szavazz ránk!

Ha tetszik a pályakezdőknek szóló programunk és szívesen dolgoznál nálunk, szavazz ránk a Zynternship Awards-on!