GeNext Frissdiplomás Tehetségprogram

Program neve

GeNext Frissdiplomás Tehetségprogram

PÁLYÁZÓ CÉG NEVE

Generali Biztosító Zrt.

Célcsoport

Gazdasági, pénzügyi, IT, műszaki szakosok az elmúlt 1 évben megszerzett alap- vagy mesterdiplomával.

PROJEKT LINKEK

Összefoglaló a programról

A GeNext program célja, hogy bevonzzuk és fejlesszük azokat a tehetséges fiatalokat, akikből a Generali jövőbeli vezetői és stratégiai gondolkodású szakértői válhatnak – akik nemcsak alkalmazkodnak a változáshoz, hanem alakítják is azt.

– A program időtartama 1 év, amely során 3 különböző üzleti területen is kipróbálhatod magad.
– Megismerheted a vállalat működését, képet kapva arról, hogy Te melyik területen mozogsz komfortosan.
– Az itt töltött idő alatt szakmai és HR mentorok lesznek a segítségedre.
– Részt vehetsz hazai & nemzetközi projektekben.

Mi a „WOW Faktorunk”?
„Dobozos megoldás” helyett a személyre szabott programkialakításban hiszünk. A rotációs területeket, a kiválasztott jelentkezők érdeklődési körének, tapasztalatainak megfelelően állítjuk össze, így minden jelentkező a számára legrelevánsabb területeket ismerheti meg, nem előre meghatározott területekre kerül be. És ami a legfontosabb: Számítunk rád a jövőben! A program végeztével junior pozícióinkban folytathatod a karriered.

Mindennapjaink

Neked találták ki a programot, ha:
• Ha az elmúlt 1 évben szerezted meg az alap- vagy mesterdiplomád
gazdasági, pénzügyi, IT vagy műszaki területen
• Angol nyelvtudásod aktív
• Elméleti tudásod gyakorlati tapasztalatra cserélnéd – Nálunk biztosan nem
a kávéfőzés lesz a fő feladatod.
• Több terület is érdekel, de nem tudsz dönteni – mi segítünk megtalálni a
helyed!
Összesen 6 GeNexter kerül felvételre a programba.

A program célcsoportja

Neked találták ki a programot, ha:

  • Ha az elmúlt 1 évben szerezted meg az alap- vagy mesterdiplomád gazdasági, pénzügyi, IT vagy műszaki területen.
  • Angol nyelvtudásod aktív.
  • Elméleti tudásod gyakorlati tapasztalatra cserélnéd – nálunk biztosan nem a kávéfőzés lesz a fő feladatod.
  • Több terület is érdekel, de nem tudsz dönteni – mi segítünk megtalálni a helyed!

Összesen 6 GeNexter kerül felvételre a programba.

Toborzási kampány leírása

A GeNext kampány célzottan szólította meg a frissdiplomásokat, egyedi vizuális arculattal, videókkal és személyes élményeken alapuló storytellinggel.

Abban hiszünk, hogy igazán hiteles csak az tud lenni a jelentkezők számára, aki már átélte a GeNext kalandot, így valódi karrierutak kerülnek bemutatásra korábbi GeNextereink életéből videós, képes formában.
Emellett a „GeNext Open Day” -en nem csak a programot ismerhetik meg jobban a hozzánk ellátogatók, hanem területi bemutatókon vesznek részt, megismerkedhetnek a korábbi programok résztvevőivel és az Office tour sem maradhat el.

A kampány április 23. és május 30. között futott.

Toborzásnál használt eszközök és csatornák

  • GeNext landing oldal, mely bemutatja a programot, videókkal, hasznos információkkal
  • Karrier oldalunk
  • Google, Facebook, Instagram hirdetések
  • LinkedIn posztok, videók
  • Együttműködtünk az egyik legnagyobb hallgatói szervezettel, melynek keretében a TikTok oldalukra készítettek videókat a programról
  • Nyílt nap a Generali székházban
  • A 2025-ös Recruitech konferencián előadóként mutattuk be a GeNext programot
  • Munkavállalói ajánlások

Felvételi folyamat

Miután beküldted a jelentkezésed hozzánk, recruiter kolléganőnk felveszi veled a kapcsolatot, és egy rövid, körülbelül 15-20 perces telefonhívás, úgynevezett „phonescreen” keretében egyeztet veled a program legfontosabb részleteivel, valamint a preferenciáiddal kapcsolatban. Ezt követően egy online interjún ismerünk meg jobban téged, valamint a céljaidat, illetve bemutatjuk bővebben a programot számodra. A második körben személyesen is találkozunk veled, egy csoportos AC-n (Assessment Center), ahol játékos, mégis életszerű helyzeteken keresztül nézzük meg, hogyan működsz csapatban, hogyan kommunikálsz, és milyen kreatív megoldásokat hozol.

Beilleszkedést támogató intézkedések

Pre-onboarding: folyamatos kapcsolattartás az ajánlat elfogadástól, visszajelzés az AC eredményekről.

HR onboarding: 6 fő GeNexter közös elindulása az első héten, HR és szakterületi bemutatókkal.

Mentoring & buddy támogatás: HRBP mentorálással és egy korábbi GeNexterünk buddy szerepével. Csapatépítők a GeNext Alumni tagjaival. Céges rendezvények, sportnap.

Önkénteskedési lehetőség a The Human Safety Net programjainkban, amelyet szabadnappal és élményekkel jutalmazunk.

Személyes és szakmai fejlődési lehetőségek

A GeNexterek valós feladatokat, projekteket kapnak, szakmai mentorral, így élesben próbálhatják ki magukat. Azzal, hogy 3 különböző terület működésébe láthatnak bele, egyedülálló kapcsolati hálót és ismereteket szereznek a cég működéséről.

HR által támogatott képzések: karriertanácsadás, időmenedzsment képzés, Wellbeing előadások, generációs projektek, fenntarthatósági (ESG) témák, biztosítástechnikai ismeretek, IT képzések (Excel, SQL, AI), Hogan személyiségteszt, online kurzusok.

Fizetés, juttatások, előnyök

Fix alapbéren felül az alábbi juttatásokat kínáljuk:

  • cafetéria
  • magánorvosi egészségbiztosítás
  • kötetlen munkaidő
  • hibrid munkavégzés (heti 3 nap HO)
  • HO eszköz támogatás
  • modern, belvárosi iroda, chill-room & play-room
  • étterem, büfé, körpanorámás rooftop
  • magán nyugdíj-, és egészségpénztári hozzájárulás
  • kollektív személybiztosítás
  • évi 2 extra szabadnap
  • mobiltelefon flotta, családtagokra, barátokra is kiterjeszthető
  • fitneszterem, sportfoglalkozások, céges sportcsapatok
  • masszázsfotelek, masszázs
  • Római-parti központunkban medence, teniszpálya, bicikli kölcsönző
  • elektromos rollerek a két irodaház közötti átjáráshoz

Közép és hosszú távú karrierlehetőségek

A program célja az utánpótlásnevelés és a fiatal generáció bevonzása. Pályakezdőink területeken átívelő tudást és gyakorlatot szereznek, beilleszkednek a kultúrába, kiemelt támogatást kapnak a hosszú távú elhelyezkedéshez – akár új pozíció kialakításával is.

Amennyiben nyílik egy számukra releváns junior pozíció, már a program zárása előtt megtörténhet az áthelyezés. A program során a HRBP-k mentorálásával történik a szervezeten belüli illesztés felmérésére, a hosszú távú pozíció megtalálására.

A program eredményessége, hatékonysága

A programot 2025-ben 4. alkalommal indítottuk útjára. A pilot programunkban 3 főt vettünk fel, majd 2023-ban 6-ot, 2024-ben pedig 7 fő kezdte meg a tehetségprogramunkat.

A kampánynak köszönhetően 2024-ben 110%-kal nőtt a jelentkezők száma az előző évhez képest, majd 2025-ben ismét tovább növeltük a jelentkezőink számát és 38%-kal többen pályáztak a pozícióra a 2024-es évhez képest.

Az évek során Genextereink sikeres elhelyezése folyamatosan nőtt, míg a pilot programunkban 66%-ot értünk el, a következő évben már 83%-os elhelyezést produkáltunk, a legutóbbi program során 86%os elhelyezési számokat várunk.

A gyakornoki programunk

Tetszik a programunk? Szavazz ránk!

Ha tetszik a pályakezdőknek szóló programunk és akár szívesen dolgoznál nálunk, szavazz ránk a Zynternship Awards-on 2025. szeptember 24-ig!

nap
óra
perc
másodperc
nap
óra
perc
másodperc