Morgan Stanley Technológiai Elemző Program


Program neve

Morgan Stanley Technológiai Elemző Program

PÁLYÁZÓ CÉG NEVE

Célcsoport

Számítógépes tudomány, mérnöki, matematika, fizika vagy hasonló területen tanulók/tanultak

PROJEKT LINKEK

Összefoglaló a programról

A Morgan Stanley Technológiai Elemző Program (TAP) célja a technológiai szakemberek következő generációjának nevelése egy olyan környezetben, ahol a legkíválóbb szakemberek mellett dolgozhatnak, és támogatást kapnak a szakmai kiteljesedéshez.

A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a diákok és friss diplomások számára karrierjük elindítására és fejlesztésére egy olyan iparágvezető globális cégnél, ahol a legjobb technológia-specifikus képzésben és projektalapú, gyakorlati tapasztalaszerzésben lehet részük.

A TAP programhoz való csatlakozás előtt a diákok jelentkezhetnek egy Technológiai gyakornoki programra, ahol lehetőségük lesz megismerni a Morgan Stanley kultúrát, miközben a valós életből mintázott projektek révén fejleszthetik technikai és soft készségeiket. A gyakornoki program sikeres befejezése után a hallgatók teljes munkaidős ajánlatot kaphatnak és csatlakozhatnak a TAP programhoz.
Elemzőként 8-12 hétig tartó intenzív képzésen vesznek részt, amely átfogó tapasztalatot nyújt a műszaki, a szakmai készségek, valamint az általános pénzügyek terén. A képzés végeztével, különböző csapatokhoz csatlakoznak, és tovább fejlesztik technikai és szakmai készségeiket egy 3 éves, mérföldkő-
alapú program során, amely elősegíti a folyamatos tanulást, fejlődést, és a szakmai hálózatuk növekedését a vállalaton belül.

Mindennapjaink

A program célcsoportja

Olyan jelöltek jelentkezését várjuk a rendelkezésre álló 2x 25+ helyre, akik számítógépes tudomány, mérnöki, matematika, fizika vagy hasonló területen tanulnak vagy ilyen területen fejezték be tanulmányaikat. Akik folyékonyan beszélnek és írnak angolul, és jártasak a következő programozási nyelvek valamelyikében: Java, C++ C# vagy .NET.

Toborzási kampány leírása

Nem csak egy gyakornoki állást kínálunk, hanem a szakmai kiteljesedéshez vezető utat. Munkáltatói márka kampányaink valós életből vett példákkal mutatják be, hogy mit kínálunk a karrierfejlesztés, a jóllét és a közösség támogatása érdekében.

Indítsd el karriered a Morgan Stanleynél: évente két alkalommal megszervezett esemény, ahol a jelöltek megismerhetik a vállalatot, találkozhatnak a vezetőkkel, és gyakornokaink személyes beszámolói alapján nyerhetnek betekintést a Morgan Stanley életébe és kultúrájába.

Toborzásnál használt eszközök és csatornák

A felhasznált csatornák a következők: karrieroldal, közösségi média platformok, állásportálok, dedikált landing oldalak, egyetemi platformok, események, egyetemi közreműködések (támogatások, versenyek, vendégelőadások és kurzusok), állásbörzék és karriernapok. A sikert a visszajelzések, a jelentkezők száma és a felvett gyakornokok valamint friss diplomások száma alapján mérjük.

Beilleszkedést támogató intézkedések

Minden újonnan belépő átfogó bevezető képzést kap, amely magában foglalja a vállalati értékek, kultúra és cégtörténet bemutatását, valamint a szakmai és műszaki képzéseket. Csapatépítő rendezvényeken vehetnek részt és további útmutatásért minden belépő egy külön mentort/barátot kap. A gyakornokként csatlakozók extra támogatásként egy 8 hetes angol nyelvtanfolyamon is részt vehetnek, és a gyakornoki közösséghez is csatlakozhatnak.

Személyes és szakmai fejlődési lehetőségek

A vállalat személyre szabott szakmai és személyes képzési lehetőségeket kínál a résztvevőknek, a program különböző szakaszai alapján. A karriertanácsadáson kívül soft készségek fejlesztését célzó képzésekhez és olyan gyakorlatalapú műszaki képzésekhez is hozzáférhetnek, mint a Java, C++, C#, Scala, Python, Linux/Unix, Windows, Spring frame, DevOps, adatbázisok, köztessoftverek, üzenetküldő alkalmazások, rendszerarchitektúra, konténerizáció és orchestráció, rendszerintegráció és más cégspecifikus eszközök.

Fizetés, juttatások, előnyök

A fizetés és juttatási csomag a program szakaszai szerint változik. Az juttatások közé tartozik a rugalmas munkavégzés, az otthoni munkavégzés, a cafeteria, az önkéntes nyugdíjalap-hozzájárulás, a sportkedvezmények, a partnerkedvezmények, az egészségbiztosítás, a jólléti programok, az önfejlesztő erőforrásokhoz való hozzáférés, az önkéntes programokon való részvétel, a közösségi események és a hálózatépítés, valamint a folyópartra néző intelligens irodai környezet.

Közép és hosszú távú karrierlehetőségek

A beépített programelemek célja, hogy elősegítsék a gyakornokok karrierjének elindítását és építését. A gyakornoki program teljesítése után a résztvevők akár teljes munkaidős ajánlatot is kaphatnak, és beiratkozhatnak a Tehnológiai Elemzői Programba. Az intenzív műszaki képzés és pozíciójuk elfoglalása után, az elemzők karrierfejlesztési és mentori tanácsadásban részesülnek a következő 3 évben. A Morgan Stanley belső mobilitási program további lehetőségeket nyit meg mind a Technológia osztályon belül, mind azon kívül, és számos felsővezetőnknek előnye származott abból, hogy gyakornokként vagy friss diplomásként kezdtek dolgozni.

A program eredményessége, hatékonysága

A TAP program gazdag múltra tekint vissza Budapesten a Morgan Stanley iroda 2006-os megalapítása óta. A Morgan Stanley számos vezetője, köztük a budapesti és New York-i ügyvezető igazgatók is, a budapesti TAP programban kezdték el karrierjüket. Jelenleg több mint 90 résztvevő vesz részt a programban: 33%-a az első szakaszban gyakornokként dolgozik. 28%-uk a második szakaszba, 39%-uk pedig a harmadik szakasz első vagy második évét tölti.

A gyakornoki programunk

Tetszik a programunk? Szavazz ránk!

Ha tetszik a pályakezdőknek szóló programunk és akár szívesen dolgoznál nálunk, szavazz ránk a Zynternship Awards-on 2025 Szeptember 24-ig!

nap
óra
perc
másodperc
nap
óra
perc
másodperc