MVM Watt.s Up gyakornoki program

Program neve

MVM Watt.s Up gyakornoki program

PÁLYÁZÓ CÉG NEVE

MVM Csoport

Célcsoport

Mérnöki/informatikai/gazdasági/egyéb szakosok, 2 lezárt félévvel

PROJEKT LINKEK

Összefoglaló a programról

KERESED A HELYED? 

Nálunk kipróbálhatod, hogy milyen az energetika világában dolgozni. Gyakorlati programjaink jól kiegészítik tanulmányaidat. 

Az MVM Csoport egész évben várja nappali tagozatos, hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemisták jelentkezését. Az MVM Watt.s Up gyakornoki program célja, hogy a résztvevők valós szakmai tapasztalatot szerezzenek, kipróbálhassák magukat nagyvállalati környezetben. Mindezt úgy tesszük, hogy a szakmai fejlődés mellett közösségi élményt is kínálunk: az MVM Watt.s Up Közösségben gyakornokaink üzem- és telephelylátogatásokon, meet-up-okon és csapatépítőkön vehetnek részt, miközben értékes gyakorlati tapasztalatot gyűjtenek számos területen. 

Mindennapjaink

A program célcsoportja

Gyakornoki programunkba várjuk azokat a nappali tagozatos hallgatókat, akik legalább két lezárt félévvel rendelkeznek, és heti minimum 20 órát tudnak vállalni. Mérnöki, informatikai, gazdasági és egyéb területekre folyamatosan keresünk gyakornokokat, létszámunk több mint 200 fő és ez folyamatosan bővül.

Toborzási kampány leírása

Elindítottuk az @MVMkarrier Instagram-oldalt, ahol az MVM Watt.s Up Közösség hírei, álláslehetőségek és karriertartalmak jelennek meg. A kampányt további social posztok, plakátok, diákszervezeti együttműködések és karriernap egészített ki. Kiemelkedő volt a University Business Club Corvinusszal közös nyílt nap, ahol a hallgatók vezetőkkel találkozhattak, belső állásbörzén vehettek részt. Eseményeinket a szorgalmi időszakra időzítjük.

Toborzásnál használt eszközök és csatornák

Online: Instagram (@MVMkarrier), TikTok (@mvm_csoport), karrierportál (https://mvm.karrierportal.hu/wattsup-egyetemistaknak)

Offline: állásbörzék, fesztiválok, karriernapok, belső és külső plakátkampány

A sikerességet elérés, követőszám, jelentkezések száma alapján mérjük.

Felvételi folyamat

A jelentkezésed után telefonos előszűrés és interjú vár rád HR-esekkel és szakmai vezetőkkel. Ez egy jó alkalom arra, hogy mi bemutatkozzunk, és Te is megmutasd, ki vagy és hogyan gondolkodsz.

Beilleszkedést támogató intézkedések

Onboarding: gamifikált felületen ismerheted meg az MVM Csoport működését és kultúráját.

Beilleszkedés: félévente szervezett, kifejezetten gyakornokoknak szóló közösségi programok biztosítják a személyes kapcsolódást:

  • üzem- és telephelylátogatások
  • sportprogramok (Ultrabalaton, sárkányhajózás)
  • MVM Watt.s Up Konferencia
  • MVM Watt.s Up Day
  • szakmai meetupok
  • mentori támogatás
  • közös Teams felület a legfontosabb információkkal

Személyes és szakmai fejlődési lehetőségek

Gyakornokaink személyes és szakmai fejlődését széleskörű lehetőségekkel támogatjuk:

  • e-learning képzések
  • konferenciarészvétel
  • belsős szakmai közösségekhez való csatlakozás
  • kifejezetten gyakornokoknak szervezett tréningek biztosítanak releváns tudást

Fizetés, juttatások, előnyök

  • versenyképes órabér
  • szakmai gyakorlat igazolása
  • szakdolgozatírás támogatása
  • rugalmas, tanulmányokhoz igazítható beosztás
  • wellbeing programok
  • sportegyesületi tagság, kedvezményes sportolási lehetőségek
  • közösségi- és kulturális programok

Közép és hosszú távú karrierlehetőségek

Az MVM Csoport számára kiemelten fontos az utánpótlás-nevelés, 2025-ben elindítottuk frissdiplomás programunkat, amely előrelépési lehetőséget és karrierutat biztosít a gyakornokaink számára.

A program eredményessége, hatékonysága

Évente minimum 6 közösségi programot szervezünk, több mint 200 fős gyakornoki közösségünk számára.

A gyakornoki programunk

Tetszik a programunk? Szavazz ránk!

Ha tetszik a pályakezdőknek szóló programunk és akár szívesen dolgoznál nálunk, szavazz ránk a Zynternship Awards-on 2025 Szeptember 24-ig!

nap
óra
perc
másodperc
nap
óra
perc
másodperc