Biztonság és kiszámíthatóság a pályakezdők legfontosabb munkahelyválasztási szempontjai 2020-ban!

Támogató vezetőt és cégen belüli előrelépési lehetőségeket keresnek elsősorban a fiatalok, ha munkahelyválasztásról van szó 2020-ban. A COVID-19 megjelenése után az előző évek top elvárásai hátrébb kerültek: a rugalmas munkaidő és a szakmai kihívást jelentő feladatok. A vidéki pályakezdőknek munkahelyi közösségi élet fontosabb, a fizetés mértéke viszont kevésbé fontos fővárosi társaikhoz képest. A lányoknak pedig sokkal többet számít munkakeresésnél, ha egy cég társadalmi felelősségvállalása hiteles. 

A Zyntern.com Állásportál idén tavasszal második alkalommal végzett országos munkaerőpiaci kutatást  fiatalok (16-28 éves korosztály) körében. Több, mint háromezren töltötték ki a 30 kérdéses kérdőívet. A kutatás kérdései kitértek a fiatalok munkahelyválasztási tényezőire, pályakezdő fizetési igényükre, a legvonzóbb munkaadókra és a koronavírus munkaerőpiaci hatásaira. A kutatás már publikált részeredményeiből kiderült, hogy a fiatalok 27%-a vesztette el a munkáját a koronavírus megjelenése után, a lányok átlagos pályakezdő bérigénye 20%-kal elmarad a fiúkétól, illetve, hogy a legnépszerűbb munkaadók 2020-ban az IT szektor és az autóipar szereplői közül kerülnek ki. A napokban a pályakezdők munkahelyválasztási szempontjai is összesítve lettek, így a teljes kutatási riport letölthető az érdeklődők számára. A továbbiakban a munkahelyválasztási preferenciák ismertetése következik. 

Új kihívások, új preferenciák

A 2020-as év a legfiatalabb munkavállalói generáció számára is váratlan kihívásokkal teli időszak. A kutatási eredményekből láthatjuk, hogy a COVID-19 első hulláma milyen jelentősen hatott a fiatalok munkaerő piaci helyzetére. A kutatásban részt vevő fiatalok 27%-a vesztette el a munkáját és több, mint 50%-uk úgy gondolja, nehezebb lesz munkát találni a vírus megjelenésének következtében. Talán a hirtelen érkezett változások idézték elő, hogy változást látunk a legfontosabb munkaerőpiaci preferenciák tekintetében az előző évek eredményeihez képest, és még inkább felértékelődött a vezető szerepe és a hosszú távú tervezhetőség egy munkaadóval.

2020-ban a Zyntern.com kutatása alapján a legfontosabb munkahelyválasztási szempont a fiataloknak a nyitott, támogató vezető, majd a cégen belüli előrelépési lehetőségek, és a változatos, szakmailag kihívást jelentő feladatok. Előző évben ezzel szemben első helyen a valódi szakmai feladatok iránti igény, második helyen a nyitott, támogató vezető, harmadik helyen pedig a rugalmas munkaidő szerepelt a fiatalok elsődleges elvárásaik között munkaadókkal szemben. 

diagram az összesítettt munkavállalói preferenciákról
Forrás: A Zyntern.com Állásportál “Mi kell nekünk a cégektől?” országos munkaerőpiaci kutatás, 2020 május

Vidék és főváros

TOP 5 legfontosabb preferencia közé ugyanazok a szempontok kerültek a budapesti és vidéki kitöltők esetén, igaz, a sorrend eltérő. Mindkét célcsoport a legfontosabbnak a nyitott és támogató vezető személyét jelölte, de a vidéki kitöltők számára az előrelépési lehetőség is hasonlóan jelentős szempont. A rugalmas munkaidő és a szakmailag kihívó feladatok pedig nagyobb jelentőséggel bírnak a fővárosi fiataloknak.

Érdekes eredmény, hogy a munkahelyi közösségi élet és formális gyakornoki programok a vidéki kitöltők preferencia sorrendjében jelentősen előrébb vannak, mint budapesti társaikéban. A fizetés mértéke, viszont a harmadik legkevésbé releváns tényező a vidéki kitöltők számára. A két legkevésbé fontos munkahely választási szempont mindkét megkérdezett célcsoportban a cég hírneve, illetve a vállalat társadalmi felelősségvállalása.

diagram a legfontosabb fővárosi-vidéki preferenciákról
Forrás: A Zyntern.com Állásportál “Mi kell nekünk a cégektől?” országos munkaerőpiaci kutatás, 2020 május

Nők és férfiak

Kérdőívet kitöltők válaszai alapján a nyitott és támogató vezető, az előrelépési lehetőség és a változatos szakmai feladatok a legfontosabb preferenciák mind a nők, mind a férfiak számára. 

A legkevésbé jelentős szempont pedig ez esetben is a cég hírneve a nemek megítélése szerint. Annak ellenére, hogy a nők átlagosan magasabb arányban társítottak 5-ös vagy 6-os értéket az egyes tényezőkhöz, a fizetés mértékének megítélése megegyezett a férfiak és nők között. A legjelentősebb különbség a nemek válaszai között  a vállalati rotációs programok és a vállalat hiteles CSR tevékenységeinek jelentősége kapcsán látható. Előbbire a nők átlagosan 4.3 pontos, míg a férfiak 3.8 pontos értékelést adtak. Utóbbi esetén pedig a férfak 3.5 pontos értékelésével szemben a nők 3.9 átlagos értékelése látható. A rugalmas munkaidőt, a gyakori visszajelzéseket, a közösségi életet és a munkahely lokációját a nők átlagosan nagyobb jelentőségű tényezőnek jelölték, a munkahely infrastruktúráját pedig a férfiak.

diagramm a legfontosabb férfi-női preferenciákról
Forrás: A Zyntern.com Állásportál “Mi kell nekünk a cégektől?” országos munkaerőpiaci kutatás, 2020 május

Szakterületek szerinti megoszlás

Az egyes szakterületek munkakereső fiataljainak prioritás sorrendjei eltérnek. Államtudományi, illetve agrár és élelmiszertudományi területeken a cégen belüli előrelépési lehetőségek a legfontosabb munkahely választási szempontok. A társadalomtudományi terület pályakezdőinek az átlagnál nagyobb prioritású szempont a rugalmas munkaidő. IT és informatikai területeken a mentor programok és vállalaton belüli tréningek,  műszaki és mérnöki végzettségű fiataloknak pedig a nemzetközi előrelépési lehetőségek fontosabb munkahelyválasztási szempontok, mint az átlagnak. A bölcsészek a munkahelyi közösségi életnek, természettudományok területén tanuló fiatalok a gyakori visszajelzésének tulajdonítanak az átlagtól nagyobb jelentőséget. A gazdaságtudományi terület pályakezdői számára a vállalat hiteles CSR tevékenysége a legkevésbé jelentős munkahelyválasztási szempont. Ezzel szemben a középiskolásoknak az átlagnál fontosabb a vállalat valós társadalmi felelősségvállalás. Szakképzés területen pedig az előrelépési lehetőségek mellett a munkahelyi közösségi élet a legfontosabb szempontok egy munkaadó kiválasztásánál. 

A szakterületek részletes munkavállalói preferenciái a “Mi kell a pályakezdőknek” kutatás összefoglaló riportjában tekinthető meg. 

A kutatásban pályakezdők bérigénye, a legvonzóbb munkaadók és a koronavírus hatásainak részletes ismertetése is látható.

Tetszett a cikk? Oszd meg!