• Post author:

Az idei évben a pályakezdők átlagos nettó bérigénye 378.569 forint volt. A legmagasabb fizetést a mérnöki és IT, a legalacsonyabbat pedig a gimnáziumi és bölcsész végzettséggel rendelkezők várják. A férfiak (netto 423.803 Ft) és nők (netto 351.815 Ft) fizetési igényei a korábbi évekhez hasonlóan, szignifikáns különbséget mutatnak. 2023-ban 20%-os a nemek közötti bérigény szakadék (nettó 70.000 Ft). Míg a budapesti és vidéki kitöltők fizetési igényei között jelentős eltérést nem érzékelni.  

Megérkeztek a Zyntern kutatásának részletes eredményei!

A kutatásról

A Zyntern.com piacvezető hazai állásportál immár hatodik alkalommal rendezte meg A Nagy Pályakezdő Kutatását, melynek fókuszában a magyarországi fiatalok (16-28 éves korosztály) munkaerőpiaci preferenciáinak vizsgálata állt. A kutatás többek között azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe a pályakezdők munkahely választás során, mekkora a nettó fizetési igényük és milyen munkáltatókat találnak vonzónak. 

A kutatásban részt vevő 3000 fő összesített válaszai alapján, 2023-ban a pályakezdő fiatalok preferencialistáján az első helyet a versenyképes fizetés kapta. Jelen összefoglalóban a kutatás bérigényekről szóló részletes elemzése olvasható. 

Átlagos jövedelemigény

A KSH 2023-as adatai alapján Magyarországon a 20 év alatti nettó átlagfizetés 230.470  forint, míg a 20-29 éves korosztály nettó átlagkeresete 323.583 forint. A Zyntern.com állásportál felmérése szerint a pályakezdő fiatalok bérigénye jóval a valós adatok felett helyezkedik el, átlag 378.569 forinttal. A kitöltők szabadszavas formában adták meg netto havi fizetési igényüket. A legtöbb kitöltő 301-325 ezer forint közötti összeget jelölt válaszként. A kitöltők többsége 300 ezer forintos összeg feletti bérigényt fogalmazott meg. 

Lokáció

2023-ban a budapesti és vidéki kitöltők bérigénye között jelentős eltérést nem érzékelni a Zyntern.com kutatása alapján. A vidéki válaszadók átlagos nettó bérigénye 373.627 forint, míg a fővárosi társaik átlagosan 380.971 forint kezdő fizetést várnak. A KSH adatai azonban jóval nagyobb különbséget mutatnak. A valódi bérezés nézve a budapesti átlagkereset 453.379 forint. Ez jelentősen eltér az országos átlagtól, ami 370.221 forint.

 Szakterületek szerinti megoszlás

A legmagasabb átlagos fizetési igényeket a mérnöki (439.500 Ft) IT/technológia (430.365 Ft), valamint az államtudományi (383.333 Ft) területeken tanulók fogalmazták meg. Ezzel szemben a legalacsonyabb igényei a bölcsészettudományi (328.574Ft), a gimnáziumi (333.888Ft), valamint agrár (335.000 Ft) területen tanuló és dolgozó fiataloknak voltak. Külön érdekesség, hogy a gimnazisták magasabb bérigényt fogalmaztak meg a bölcsészettudományi területről érkezőkhöz képest, illetve hogy az orvostudomány a korábbi évekhez képest lejjebb csúszott a listában a fizetési igényeket tekintve.

Nemek közötti bérszakadék 

A női kitöltők átlagos bérigénye, valamennyi szakterület és lokáció válaszait figyelembe véve, nettó 351.815 forint, amíg a férfiaké nettó 423.803 forint, ami 20% különbséget jelent. Ehhez képest a KSH 2023-as adatai azt mutatják, hogy a férfiak nettó átlagkeresete 402.811 forint, míg a nőké 337.067 forint. A fiatalok ugyan magasabb fizetési igényeket jelöltek meg, de a nemek közötti bérszakadékot reálisan látják. 

Bár az igényeknél megjelennek jelentős különbségek a nemek között, ez nem jelenti azt, hogy a gyakorlatban a cégek nemi alapon differenciálnák az alkalmazottaik fizetését.

A kutatás kitért továbbá a pályakezdők munkahelyválasztási preferenciáira és a legnépszerűbb munkáltatókra, ezek összefoglalóit is érdemes elolvasni.

Tetszett a cikk? Oszd meg!