A gólyatáborokkal kapcsolatban sok tévhit és kétely kering az éterben, így nem árt tiszta vizet önteni a pohárba!

A ponthatárok kihirdetése után a gólyatábor az egyetemi évek legelső és legfontosabb állomása. Szervezői oldalról maga lehet a pokol, de nincs olyan gólya, aki úgy távozna róla, hogy megbánta a részvételt. Számtalan új arc, csapatépítők, bulik, mentorok, diákszervezetek várják azokat, akik bele mernek vágni ebbe a kalandba!

Gólyatábor csapatkép

Miért jó, ha elmész a gólyatáborba? 

Közösségi szempontból az egyetem és a középiskola ég és föld. Itt nem egy 30 fős osztályba fogsz járni, hanem egy száz fős szakra, az évfolyamokról és karokról nem is beszélve. Már az első napodon több ezer idegen között találod majd magad, ahol barátok nélkül könnyedén elveszhetsz. A gólyatábor pont arra szolgál, hogy segítsen az első lépések megtételében, és mindehhez társakat adjon! Itt ismerheted meg szak- és évfolyamtársaidat, betekintést nyerhetsz az egyetemista lét minden aspektusába. Mentoraidtól, csopvezeidtől sok hasznos egyetemi túlélőtippel gazdagodhatsz. A diákszervezeti kitelepüléseken csomó olyan hallgatói szervezettel találkozhatsz, melyek érdeklődési területek szerint alkotnak egy-egy mikroközösséget. Ha voltál az idei EFOTT Zyntern Karrier Zónájában, akkor hasonló kitelepülést kell elképzelned, nyilván jóval kisebb és visszafogottabb kiszerelésben. A gólyatáborban nem pusztán feledhetetlen élményekkel és új barátokkal fogsz gazdagodni, de szociálisan és tanulmányilag is előrébb leszel azon társaidnál, akik kihagyják a tábort!

Festék dobálás

Muszáj alkoholizálni?

Nem árulunk zsákbamacskát, az alkoholfogyasztás opcionális, ugyanakkor igen népszerű része a gólyatábornak. Senki sem kötelezhet – és nem is fog – arra, hogy igyál, de ne lepődj meg, ha a környezeted túlnyomó többsége az üveghez nyúl. Vannak olyan játékok, amiknek szerves részei a szeszes italok. Ha nem akarsz inni, egyszerűen szállj ki. Most nyilván azt gondolod: „Persze, könnyű ezt mondani, de mit fognak rólam gondolni a többiek?” Pofon egyszerű: Ne érdekeljen! Nem szabad, hogy mások döntsenek arról, mitől érezd jól magad. Ugyanakkor ne feledd, az elfogadás kölcsönös! Ne cukkold puhánynak azokat, akik nem isznak, és ne nevezd alkoholistáknak azokat, akik igen.

Emberi piramis

Milyen programokra számíthatsz?

A gólyatábor alfája és omegája az ismerkedés, így minden program eköré épül: csapatépítők, sorversenyek, névtanulós játékok, éjszakai bulik, közös ivászatok, chillezés és még sorolhatnánk. A lehetőségek tárháza végtelen, így fixen találsz majd olyat, ami elnyeri tetszésed. Általában szokott lenne egy hivatalosabb esemény is, az egyetemi vezetők előadása. Ezt kvázi úgy kell elképzelni, mint egy rövid köszöntővel egybefűzött lelkesítő beszédet.

Golyatáborozók kántálnak

Kényszeríthetnek bármire is a szervezők?

Ahogy a mondás tartja: „Nem erőszak a disznótor!’ A házirend betartásán kívül semmire sem kötelezhetnek, te döntöd el, mit és mikor szeretnél csinálni. A hasonló kérdések szinte mind a régi gólyatáboros balhékból erednek. A múltat nem lehet megváltoztatni, viszont törekedni kell arra, hogy ilyen soha többé ne forduljon elő. Az egyetemek és a szervezők etikai kódexeket alkottak, tüzetes ellenőrzéseket végeznek, súlyos retorzióval élnek. Mára a megalázó, megszégyenítő pillanatok nem többek legendáknál.

Gólyatárbor programok

Mire lesz szükséged?

Bőröndöd tartalmát nagyrészt a helyszín és a programok függvényében kell kialakítanod, de adunk pár időtálló tippet. Először is egy tisztálkodási és egészségügyi csomag mindenképpen legyen nálad. A nagy melegben, az intenzív mozgást igénylő programok után patakokban fog folyni rólad az izzadtság. Az igénytelenséggel egyedül a tusfürdő, dezodor, és fogkefe veheti fel a versenyt. Szintén ebbe a kategóriába sorolható a szúnyog- és kullancsriasztó, mivel a főleg zöld, erdős területre szoktak esni a helyszínek. Mindemellett a fürdőnadrágot sem fogod plusz teherként érzékelni. Ha nem is leszel vízpart, medence közelében, valamilyen vizes program tuti várni fog. A kaja- és piabevitel szokta leginkább érdekelni az embereket, sajnos azonban ez a legösszetettebb kérdéskör. Egyrészt a gólyatábori menük minősége és mennyisége hagyhat kivetnivalót maga után. Másrészt a sok kaja odavonzza a szállásra a hangyák hadát, és hűtővel sem nagyon lehet számolni. Életmentő alternatíva lehet, ha többen összeállva telefonon rákerestek a környék pizzázóira és rendeltek magatoknak pár dobozzal. Az alkohol pedig teljes mértékben a szervezéstől függ, van ahová be lehet vinni, máshová nem.

Az egyetemi éveid sajnos nem végig a bulizásról fognak szólni, egyre többet kapod majd a szülőktől azt a kérdést, hogy találtál-e már munkát? Szerencsére a Zyntern.Com Állásportál segítségével az álláskeresés van olyan laza, mint egy gólyatábor. Alapozd meg velünk karrieredet, és böngéssz a több száz gyakornoki és pályakezdő pozíció közt!

Tetszett a cikk? Oszd meg!