A tavalyi és tavalyelőtti évek fesztiválszezonjait eléggé kurta-furcsává tette a COVID. Igaz, néhány rendezvény tavaly már megtartásra került, de az idei, 2022-es fesztiválszezon már igazán teljesnek tekinthető. Mai összeállításunkban egy szezonnyitós fesztivál körképet hoztunk nektek, hogy segítsünk eldönteni, hol bulizzatok a nyár első felében.

Májusban illetve júniusban a szerencsésebbek már letudják a vizsgákat, és elkezdhetnek a nyárra koncentrálni, a kevésbé szerencsés helyzetben lévők viszont hétvégenként ugyanúgy kiereszthetik a gőzt. Éppen ezért nyár eleji fesztiválajánlónk mindenkinek hasznos lehet. Még nem késő megvenni a bérletet, vagy napijegyeket!

Deja Vu Fesztivál, Szeged, 06.03.-06.09.

Deja Vu Fesztivál

A retro zene kedvelőinek igazi csemege ez a nosztalgikus hangulatú rendezvény, ahol a fellépők a 90-es és 2000-es évek nagyjai közül kerültek ki, például La Bouche, Alexandra Stan, vagy Basshunter. Vedd meg a jegyedet itt!

Holi Peace Budapest, 06.10.

Holi Peace

A Kincsem Parkban rendezik idén a szezon legszínesebb buliját, ami ráadásul a tizedik, jubileumi magyar Holi Peace esemény, ennek alkalmából a szervezők még több színt és még extrább élményt ígérnek. A color fesztiválon fellépnek a magyar zenei élet legfelkapottabb előadói, úgy mint T.Danny vagy a ValMar. Jegyek és bővebb info itt.

Volt Fesztivál, Sopron, 06.21.-06.25.

Volt Fesztivál

A „nagyok” közül idén a Volt érkezik el először, és két év kihagyás után egy igazán erős lineuppal kedveskednek a bulizni vágyóknak. Érkeznek az alternatív rockszcéna nagyjai: Muse, The Killers, Bring Me The Horizon, SUM41, Skillet de egyéb zenei stílusok kedvelői sem fognak unatkozni, hiszen fellép Borgore, Yungblud és a Passenger is. Rajtuk kívül természetesen a leginkább közönségkedvenc magyar zenekarok, énekesek koncertjei sem maradnak el, hiszen lesz például Halott Pénz, Majka és Curtis, illetve Krúbi is, sok más hazai slágergyáros mellett. Infókért és jegyért kattints ide.

Balaton Sound + B My Lake, Zamárdi, 06.29.-07.02.

Balaton Sound

A második „fesztiválóriás”, a Sound (idén a B My Lake elektronikus zenei fesztivállal kiegészülve) szintén két év kényszerpihenő után tér vissza, és a leghardcoreabb fesztiválozóknak mindössze néhány napja lesz szusszanni a Volt után, mielőtt elkezdődik a Balaton-parti bulizás. A lineup szintén erősre sikeredett, hiszen számos világsztár DJ színpadra áll Zamárdiban, például Martin Garrix, a Dimitri Vegas – Like Mike legendás duó, Robin Schulz, Paul Kalkbrenner, illetve Carnage. Tájékozódj részletesebben itt

Kolorádó Fesztivál, Nagykovácsi, 06.29.-07.02.

Kolorádó Fesztivál

Ha június és július fordulóján buliznál, de valami kevésbé mainstreamre vágysz, mint a Sound, a Kolorádó tökéletes választás lehet számodra. Ennek a fesztiválnak az is a különlegessége, hogy igazi elvonulás-élményt biztosít, hisz nincs térerő a területén, illetve csendes, zöld környezetben kerül megrendezésre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne volnának bulik, hisz a Kolorádó koncertekkel is vár. A nemzetközi színtérről érkezik többek között a Black Midi, a Gilla Band, vagy Tirzah, hazaiak közül pedig találkozhatsz például az Elefánttal, vagy Beton.Hofival. Bővebb infó itt elérhető.

+1 EFOTT, Velencei-tó, 07.13.-07.17

EFOTT

Bár július már nem mondható a nyár elejének, muszáj megemlítenünk az EFOTT Fesztivált is, ugyanis jó hagyományunkhoz híven idén is találkozhattok majd a Zyntern csapatával. Nézzetek be napközben a Zyntern különleges kitelepülésére és szerezzetek maradandó élmények az esti koncertek előtt. Sőt, idén különleges meglepetéssel is készülünk, érdemes követni a híreinket!

Nem tudod melyik fesztivál illik hozzád leginkább? Töltsd ki pár perces tesztünket és kiderül!

Megvan a kedv a fesztiválos bulikhoz, de a bérletek, napijegyek ára elriaszt? Ne aggódj, nekünk van egy ötletünk! Nézz körül a Zyntern számos szuper diákmunka- és gyakornoki álláslehetősége között, és keress pénzt, miközben tapasztalatot és élményeket gyűjtesz. Inkább dolgoznál a fesztiválokon? Nálunk erre is van lehetőség – tájékozódj aktuális ajánlatainkról az oldalunkon.

Tetszett a cikk? Oszd meg!