Az állásinterjú a legizgalmasabb és legfontosabb mérföldkő a karrierutunk során, azonban utána is akad még bőven teendőnk. Most megmutatjuk, mik is ezek!

Mi az a köszönőlevél?

A múltban az állásinterjúk után fontos lépésnek számított, mára azonban alig tud valaki a létezésükről. A köszönőlevél lehetőséget adott arra, hogy köszönetet mondj az interjúztatóknak az interjúra szánt idejükért, és hogy továbbra is megőrizd a kapcsolatot velük. Az emberek azt fejezték ki, hogy mennyire érdeklődőek voltak a pozíció iránt, és hogy mennyire örülnének a jövőbeli közös munkának. Ezek alapján nem véletlenen, hogy ma már senki sem használja őket. Egyszerűen ebben a rohanó világban annyira átalakult az álláskeresési kultúra, hogy inkább hat tolakodásnak, mintsem figyelmességnek és kedvességnek.

állásinterjú utáni értesítés

Az állásinterjú utánkövetése

Az állásinterjú után célszerű a következő lépéseket megtervezni. Ha az interjú során nem kaptál pontos időpontot a visszajelzésre, akkor érdemes megkérdezni az interjúztatótól, hogy mikorra várhatod a döntést. A lélektani időhatár ehhez körülbelül egy hét. Ez segít abban, hogy tudd, meddig érdemes várakoznod, és mikortól fordíthatod figyelmedet a többi állásinterjú és ajánlat felé. Ha megkapod a visszajelzést, legyen az pozitív vagy negatív, mindig érdemes reagálni rá. Ha pozitív a visszajelzés, köszönd meg, és erősítsd meg az érdeklődésedet a pozíció iránt, ha pedig kedvező számodra az ajánlat, fogadd el. Ha negatív a visszajelzés, kérj pár konstruktív tanácsot az interjúztatótól, hogy hogyan fejlesztheted tovább magadat.

Értékeld ki a tapasztalatokat!

Az állásinterjú után fontos, hogy szánj időt az interjú tapasztalatainak kiértékelésére. Gondold át, hogy milyen volt az interjú menete, hogyan válaszoltál a kérdésekre, miben tudnál még fejlődni. Ritka, hogy valaki már az első állásinterjú után ajánlatot kap, így semmiképpen se törj le! Minden interjú tapasztalat, ami előrébb visz a sikerhez vezető úton.

laptop füzettel és ceruzával

Míg vársz az eredményre, készülj fel minden eshetőségre! A Zyntern.com Állásportálon több száz gyakornoki és pályakezdő pozíciót találsz a legmenőbb hazai és nemzetközi cégektől!

Tetszett a cikk? Oszd meg!