Zyntro Challenge Határok Nélkül néven indított kezdeményezést a legnépszerűbb hazai állásportál, hogy versenyre hívja a rátermett egyetemista fiatalokat Kárpát-medence szerte.

zyntro challenge határok nélkül verseny

A Versenyről

A Zyntern.com Pályakezdő Állásportál Zyntro Challenge versenyének keretében, áprilisban, határon túli diákszervezetek szálltak ringbe az értékes szakmai – és közönség díjakért.

Zyntro Challenge díjak

„A világjárvány következtében az egyetemi élet jelentős változásokon ment keresztül. Nemcsak az online oktatás vált alapvetővé, de a diákélet és határokon átívelő közösségépítés is újfajta nehézségekbe ütközött. Mi a Zyntern.com Állásportálnál mégis úgy döntöttünk, hogy szeretnénk aktivizálni a határon túli magyar fiatalokat. Fontosnak tartjuk, hogy az országhatáron túli szervezetek ne legyen elszigetelve a a pandémia idején sem. Szerettük volna, ha virtuálisan bemutatkoznak egymásnak és egész Magyarországnak.”- fejtette ki Megyeri Mirtill a Zyntern.com társalapítója. 

Az erdélyi, kárpátaljai és felvidéki diákszervezetek egyrészt közösségi médiás jelenlétükkel versenyeztek a pénzbeli és szakmai nyereményekért, másrészt szakmai zsűri is értékelte virtuális bemutatkozásaikat, amelyekből kiderült munkásságuk és missziójuk. Ismerd meg a legmenőbb határon túli magyar diákszervezeteket!

Nyertesek

Összesen 13 diákszervezet regisztrált a megmérettetésre. 2 a Felvidékről, 10 Erdélyből és 1 pedig Kárpátaljáról képviseltette magát.

Közönségszavazás

A közönségszavazásnál 3 díjat osztott ki a Zyntern.com csapata, a 3 legtöbb megosztást gyűjtő szervezetnek. A megosztások gyűjtésére 2 hét állt a rendelkezésükre a csapatoknak. Az április 11-én éjfélkor lezáruló szavazás eredménye a következő lett:

A Zyntro Challenge dobogósai
  1. Juhász Gyula Ifjúsági Klub, akik Nyitráról, Felvidékről csatlakoztak a versenyhez. A csapatuk a Konstantin Filozófus Egyetem és a Mezőgazdasági Egyetem magyar hallgatóiból áll és minden évben színes programokkal (Tavaszi és Őszi Ifjúsági Napok) élénkítik fel a Nyitrai fiatalok mindennapjait.
  2. MDT-Maros Megyei Diáktanács, akik Marosvásárhelyről érkeztek. Ők a középiskolás fiataloknak szerveznek eseményeket Maros megye szerte. Céljuk egy jobb jövő felépítése a következő generációk számára, egy szilárd alapot szeretnénk biztosítani nekik, amelyre majd erősen és biztosan fognak tudni építeni. 
  3. Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, akik az egyetlen egy Kárpátaljai csapat voltak a Zyntro Challenge Határok Nélkül során. A szervezet Ungváron működik. A szervezet a magyar ajku fiatalok összekovácsolásán kívül a tudomány népszerűsítését is célul tűzte ki.

Szakmai különdíj

A szakmai díjat 4 tagú szakmai zsűri ítélte oda szintén a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének, akik lehengerlő prezentációval mutatták be a munkásságukat. A zsűri teljesen átérezte azt, hogy a fiatalok szívvel-lélekkel végzik a munkájukat a szervezeten belül és nem csak egy közösséget, hanem egy családot is alkotnak közösen.

Zyntro Challenge szakmai zsűri

“Nagyon megtisztelő volt számunkra a szakmai díj, s maga az elismerés is. A szakmai nyereményt és a közönségdíj 3. Helyének nyereményét irodánk eszköztárának bővítésére szánjunk majd, illetve június során, ha a járványügyi szabályok engedik, szeretnénk egy hétvégi kirándulást elnökségünkkel, ahol értékelni tudjuk a mögöttünk lévő időszakot és tervezni tudunk az előttünk lévő nyárról és őszről.”– nyilatkozták a KMDFKSZ tagjai.

A kezdeményezés hatása

A challengenek hála nagyon sok szakmai együttműködés indult el a határon túli és az magyarországi intézmények között. Konferenciák szerveződnek, előadás meghívók cserélnek gazdát a közösségi médián.  

Hozzávetőlegesen 230.000 17-25 éves magyar fiatal él környező országokban, éppen ezért tartja a piacvezető állásportál kiemelten fontosnak az ő karrierjük és szakmai előrejutásuk támogatását. A Zyntern missziója ugyanis, hogy segítse a fiatalokat a tudatos munkakeresésben, melynek részeként számos szakmai programon és kezdeményezésen vettek már részt határon innen és túl. 

Balla Barbara a szakmai zsűri egyik tagja így foglalta össze az eseményt: “A Zyntro Challenge versenye egy példamutató kezdeményezés. Lehetőséget adott határon túli diákszervezeteknek arra, hogy megmutassák azt a fajta vállalást és szolgálatot, amit hagyományaink ápolásáért és közösségeik összetartásáért nap, mint nap végeznek. Ezenfelül pedig a verseny pozitív visszacsatolással erősítette a szervezeteket és felhívta a figyelmet az általuk vállalt rendkívül fontos társadalmi feladatokra. 

Tehetséges, elhivatott fiatokkal találkoztunk, akik büszkék a múltra és fáradhatatlanul dolgoznak a jelenben azért, hogy a jövőben is magyarul élhessenek a külhoni régiókban. Hálatelt szívvel gondolok vissza a verseny minden pillanatára, ugyanis ezek az elhivatott, élettel teli fiatalok visszaadják a fényt és a jövőbe vetett hitet ezekben a nehéz időkben!”

A Zyntern.com-ról

A Zyntern.com Magyarország legnépszerűbb újgenerációs pályakezdő állásportálja. Küldetésük, hogy a munkaadók és fiatal munkakeresők könnyen és gyorsan egymásra találjanak. Céljuk, hogy olyan felületet teremtsenek felhasználóik számára, melyen keresztül a karrierjük kezdetén álló Y és Z generáció tehetséges fiataljai, és az ennek a célcsoportnak gyakornoki és frissdiplomás lehetőségeket kínáló cégek könnyedén megtalálják egymást. Pályakezdőket célzó kutatásaikkal segítik a HR szakemberek munkáját, szakmai felkészítéseikkel, előadásaikkal és blogjukon megtalálható tanácsaikkal pedig a fiatal munkakeresőket. 

Zyntern.com Állásportál kreatív

További információkért látogass el a zyntern.com-ra, vagy a Zyntern_allasportal Instagram oldalára.

Amennyiben pedig éppen állást keresel, látogass el oldalunkra és válogass piacvezető cégek szuper nyitott pozíciói között!

Tetszett a cikk? Oszd meg!