Ugyan már jócskán benne vagyunk a nyárban, de a fele még hátra van. Hozd ki belőle a legtöbbet a Zynternnel!

A munka nyáron sem áll meg. A HR-esek nagyban szervezik a nyárnyitó- és záró céges rendezvényeket és a csapatépítőket. A frissdiplomások éppen állást keresnek, és reménykednek, hogy próbaidő alatt is kapnak szabadnapot. A nyár ugyan mindenkinek másról szól, de van, amire mind vágyunk: felhőtlen élményekre, és jól megérdemelt kikapcsolódásra.

1. Irány a Tisza-tó!

Bár az időjárás meglepően szeszélyes, a tikkasztó hőség szinte garantált. Ilyenkor az árnyék és a hűsítő víz kínálja a legjobb védelmet. Lehet ez kerti medence, de ellátogathatunk egy strandra, vagy egy élményfürdőbe is. Ha strandolásról van szó, valószínűleg először a Balaton jut eszünkbe. Vonzereje azonban évről évre csökken az emelkedő árak, a visszaszoruló fürdőzési lehetőségek, és a hatalmas tömeg miatt. Szerencsére ott a Tisza-tó, mely egy szuper alternatíva, sőt, bizonyos szempontból az öreg magyar tengernél is jobb! A természet közelsége, a páratlan élővilág, a vidéki nyugalom bárkit képes kiszakítani a dolgos hétköznapok és a városok betonfalainak börtönéből. Ha pedig aktívabb elfoglaltságot keresünk, nekiindulhatunk egy bicikli- vagy kenu túrának. Ár szempontjából is megfizethetőbb, és a folyamatos fejlesztéseknek hála egyre csak szépül, miközben megtartja természetes báját.

Balaton nyár

2. Csúszdák és wellness

Ha már fürdőzésről van szó, nem mehetünk el az aquaparkok mellett, melyek kicsiknek és nagyoknak egyaránt testi és szellemi felfrissülést kínálnak. A vendégek színes szolgáltatáscsomagból válogathatnak, így az egész család jól érezheti magát. Alapvetően mindenhol található gyógyfürdő, élményfürdő, wellness részleg, hatalmas csúszdapark, hullámmedence, jakuzzi, szauna, és még naphosszat sorolhatnák. Hab a tortán, hogy minden fürdő elfogad SZÉP-kártyát, ráadásul az alzsebekkel még idén sem kell okoskodni. Országos lefedettségüknek hála, nem feltétlenül kell órák hosszat utaznunk egy kis mártózásért, biztos találunk egy kedvező helyet a közelünkben. Ennek függvényében a következő helyeket tudjuk ajánlani: Hungarospa Hajdúszoboszló, Aquaworld Budapest, Napfényfürdő Aquapolis Szeged, Demjéni Termál Völgy, Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolca, AquaCity Zalaegerszeg, Aquaticum Debrecen, Jonathermál Gyógy – és Élményfürdő Kiskunmajsa, Aquarius Élmény- és Parkfürdő Nyíregyháza.

Élményfürdő nyáron

3. Kalandra fel!

Ilyen hőségben furán hangozhat, de a túrázás sokak számára igenis a nyár egyik legkedveltebb időtöltése. Főleg, hogy hazánk bővelkedik a szebbnél szebb tájakban. A pestieknek érdemes próbát tenni a Pilis környékével, ahol számtalan természeti csodával találkozhatnak, úgymint a Rám-szakadék, a Prédikálószék, a Vadálló-kövek. Sőt, megostromolhatjuk az Egri csillagok forgatásán épített Egri vár másolatát, ahol egyebek közt a Netflix nagysikerű Witcher sorozatának csatajeleneteit forgatták. Bárhogy döntsünk, a konkrét túraútvonalak kiválasztásában nagy segítségre lehet a Természetjáró, az Aktív Magyarország, és a Túra Barát weboldala. Indulás előtt azért nem árt, ha mérlegeljük az időjárást. Hőségriadóban jobb otthon maradni, de ha mindenképpen kalandra vágyunk, pakoljunk magunkkal rengeteg vizet, naptejet, és sapkát. A kullancs- és szúnyogriasztót nem is említjük, hiszen ez alap.

Egri vár

+1 Netflix and chill

Ebben a kánikulában teljesen érthető, ha inkább az otthon kényelmében, légkondi mellett, lenge öltözetben vészelnénk át a viszontagságokat. Ebben az esetben elővehetünk egy könyvet, vagy bekapcsolhatunk egy sorozatot. A Netflix, az HBO Max mellett most már a Disney+ is elérhető nálunk. A hatalmas kínálatban többek között megtalálható a létező összes Star Wars és Marvel film és sorozat, de nosztalgiázhatunk is gyerekkorunk meséivel.

Disney +

Ha pedig a nagy lazulás közepette a jövődre és a karrieredre is gondolnál, látogass el a Zyntern.Com Állásportálra, és válogass a több száz gyakornoki és frissdiplomás álláslehetőségek között!

Tetszett a cikk? Oszd meg!